Két hete tanúként voltam idézve a “bíróságra”. No, de milyen bíróságra?! Mert a gyönyörűen felújított épület* homlokzatán nem az állt, ami az idézés fejlécében szerepeltetett kerületi bíróság hivatalos neve. Álltam is döbbenten egy darabig – meg egy fénykép erejéig – az épülettel szemben és csak bámultam. Itt tartunk a XXI. század második évtizedében, hogy 1949-es végleges megszűnése után ismételten járásbíróságra – vagy kúriára (?), ki tudja már ezt itt pontosan – járhatok, ami még csak nem is „Nemzeti”, vagy éppen szimplán „Magyar”, hanem egyenesen „Magyar Királyi Járásbíróság”.
Alapvetően nem lepődnék meg ezen, hiszen már az 1998-2002-es regnálásuk idején is talán a legfőbb gondjuk – az Országzászlók adományozásán túl – az intézmények szisztematikus átnevezése volt. (Hiszen azért tisztes hazafiként belátható, hogy ha bármely intézmény, hatóság, vagy szerv nevét „Magyar”-ról, vagy „Állami”-ról „Nemzeti”-re változtatjuk, akkor az egyből a haza érdekeit szolgáló, kiváló minőséget és hatékonyságot produkáló mintaszervezetté válik! Persze a trükk itt az, hogy ha bárki kritikával merni illetni az adott „Nemzeti” szervet, hatóságot, intézményt az bizony egyben a nemzetet is kritizálja, azaz nemzetellenes, esetlegesen hazaáruló, ami a kocsmában már csak egyszerűen komcsi és/vagy zsidóbérenc!)
Szóval alapvetően nem lepődnék meg ezen a gyakorlaton, azonban most mégis, hiszen barokkosan avítt ízlésük és a monarchia iránt érzett – és nyíltan vállalt – nosztalgiájuk a „Magyar Királyi” jelzőre még talán elégséges magyarázat lehet – bár a vállalhatatlan ízlést ez sem menti – azonban a járások területi megosztásán még most is vita folyik, azok kijelölése még nem történt meg.
Összegezve tehát sem királyság, vagy monarchia nincs, sem a járások – mint területi alapon kijelölt közigazgatási egységek – nem léteznek, no de ezektől a mellékes tényektől eltekintve Magyar Királyi Járásbíróságunk – így homlokzatilag – már van.
Az én gyomrom felfordul ettől az ízlésvilágtól, nehezen látom át, hogy a nemzetieskedő – értsd magyarkodó – elveket hangoztató egyszerű – vagyis hétköznapi – jobboldali szavazópolgároknak valóban ezek a jelképek a legfontosabbak…
…zárógondolatként egy teljesen más látószögből ugyanez: Fábry Sándor a Heti Válasznak néhány hete adott interjújában nyilatkozott az Újszínház előtt zajlott tüntetésen való megjelenéséről, mely szerint: nem lepődött meg, amikor színpadra lépésekor kifütyülték a demonstráción, de "ilyen szintű intoleranciára azért nem számított a tolerancia bajnokaitól". Hát és éppen ez a dolog lényege...
…a szabadelvűek a jobboldaliak által ide vannak beskatulyázva: a tolerancia bajnokai vagyunk, vagyis mi tehát némán tűrjünk el bármit és még csak kritikával se illessünk semmit. Pedig bizony Sándor, mi úgy gondolkodunk, hogy nemtetszésünkön és kritikai megnyilvánulásainkon túl, nem törekszünk a vitapartnereink megsemmisítésére, ellehetetlenítésére. Nem gondoljuk, hogy csak nekünk lehet igazunk, azt pedig főként nem, hogy saját igazságunk erősítése mások véleményének negligálásával eredményes lehet! Van egy szó amelyet a nemzeti oldal nem, hogy nem ismer, de egyenesen üldöz is, ez pedig minden szabadságeszme alaptétele: az ÖNKORLÁTOZÁS!
A zárógondolat zárógondolata:
Én egy szabad egyének közösségéből álló, aktív és kooperatív, toleráns és szolidáris társadalomban érzem jól magam – ahol magyarként, nem kell bizonygatnom magyarságomat, magyaroknak –, amelyben a haladás, a békés építkezés, a boldogulás az egyének szabadságából és teljesítményéből táplálkozik, és az egyének szabadsága – önkorlátozási képességükből következően – nem egymás rovására bontakozik ki, hanem épp egymást erősítve.
Vannak honfitársaim, akik szerint – etatista szemlélet – az egyetlen helyes utat, a követendő erkölcsöt, a preferált életstratégiákat csakis a nemzeti oldal felkentjei tudhatják megmutatni a társadalomnak – mindezt a keresztyén eszmékkel igazolván –, ahol is az egyén „gyermek”, kinek kezét fogni kell, ahol a vezető (politikus/párt/elit) szent és bölcs útmutatásait, intézményesült formában kell érvényre juttatni. Ennek egyik szerintem giccses és nehezen magyarázható megnyilvánulása a fent említett Magyar Királyi Bíróság.
Mára ott tartunk, hogy általam felvilágosultnak gondolt, magas szinten kvalifikált egyének, barátaim is vak gyűlölettől fűtve acsarkodnak nem létező ellenségképek ellen és egyben adják áldásukat – sőt sokszor egyenesen követelik – hogy az állam (már amelyik ugye a nemzetet megtestesíti) életvezetési elvárásokkal lépjen fel az egyénnel szemben.
Már az állami alapon nyújtott életvezetési tanácsadás is bajos véleményem szerint (nézzük meg, mennyire nem működnek a különböző szociális intézmények – családsegítő szolgálatok, gyermekvédelmi szervezetek), nem hogy a központilag előírt életvezetési modellek. Számomra ennek a gyakorlatnak a támogatása – mit támogatása, nyílt igénye – elképesztő az egyes egyének, barátaim részéről.
Kedvenc példámat hadd idézem ide: egyes önkormányzatok rendeletileg foganatosították az adott lakóközösség igényét a helyileg kívánatos életvitelre vonatkozólag. Magyarra lefordítva, a cigány ne kaphasson segélyt, csak ha rendet tart a portáján és ezt a helyi hatóság rendszeresen ellenőrizze. Hatalmas a támogatottsága a dolognak a bevezetése óta.
Kérdésem az, vajon mit szólna bárki, barátaim, ha időnként – mondjuk a családi pótlék, az iskoláztatási támogatás és a családi adókedvezmények igénybevételének jogosultsága szempontjából – a helyileg illetékes szerv Önnél környezettanulmányt végezne, illetőleg életvezetési, tisztálkodási, rendrakási écákkal állna elő, csak úgy hatóságilag? Jahh (?!), hogy a magyar(!) embert ilyen megaláztatás nem érheti – mégis milyen alapon – ilyet csak a cigány ember érdemel... ...mert életvezetési tanácsokat és elvárásokat államilag megfogalmazni igen is jó és szükséges, mármint másokkal szemben, rólunk szó sem lehet!
A zárógondolat zárógondolatának zárógondolata:
Nem vájkálok senki magánéletében, de azért a magyar portákon is volna mit söprögetni véleményem szerint. Csak egy egyszerű példa: ha magyar háztartásokba, "háztájikba", hétvégi kertekbe, azóta már régen lerobbant kis üzemekbe, stb… anno „odacígölt” mára már rég felesleges, mégis ott rozsdásodó fémhulladékot be kellene szolgáltatni kötelezően az államnak, akkor azt hiszem egy darabig Magyarország fém nagyhatalom lenne…
…vitatkoznál? Próbáld ki! Én például sem Debrecen környékén, sem a Csepel szigeten nem tudok olyan takaros kis települést mondani, ahol portánként átlagosan nem lehetne 20 kg vasat/fémet a „jó lesz az még valamire” típusú készletekből beszedni… (a bejegyzés lábjegyzetében, adhoc internetes kortás képtárlatra invitállak)
...még mindig vitatkoznál? Mondok egy plasztikusabb példát: 2009-ben arra kérték a "lakosságot"*, hogy szolgáltassa be az otthonában tartott, lejárt szavatosságú gyógyszerkészleteit. Szűk két hét alatt mintegy 25 tonna gyógyszet hordtak vissza a népek a patikákba! Ha azt mérlegelem, hogy a feleslegesen megvásárolt gyógyszerek árában átlagosan 87%-os adóforintokból összerakott állami támogatás volt, akkor nagyjából 21.750.000 g gyógyszert és annak adóforintokban megfizetett árát ez tisztes nemzeti érzelmű, bölcs és helyes életvezetési elveket valló lakosság mégis csak elpazarolta, azaz kidobta az ablakon...
...mit nekünk közel 20 milliárd forint, mit nekünk életvezetési tanács...
...előbb a cigányok tanuljanak meg spórolni – megjegyzem abban az évben a segélyezésre sem fordítottunk 35 milliárdnál többet emlékeim szerint – ne a mi nyakunkon élősködjenek...
...csakhát, mi lesz majd, ha cigányok megfogadják az életvezetési tanácsainkat, vagy megtanulnak spórolni, vagy elmennek az országból, mindegy is, tehát utánuk ki a következő – külső ismertető jegyek alapján könnyen azonosítható társadalmi csoport – akiket vegzálhatunk majd fenkölt erkölcseinkkel és életvezetési tanácsainkkal, mert ugye magunkat soha nem fogjuk fokuszba vonni...
…no de egy kicsit már messzire kalandoztam, azt hiszem. Bort, búzát, békességet, éljen az etatizmus, éljen a Magyar Királyi Járásbíróság!
